Mindig is tudtam, hogy kézművességgel szeretnék foglalkozni. Az agyag számomra a végtelen lehetőségek tárháza. A formavilág és a mázak terén is van valami új, valami, amit másként készítek mint előző alkalommal.
A szép tárgyak örömet okoznak.
Munkáimra úgy tekintek, mint hátterekre, alapokra. Egy tányér magában is szép, de étellel kiegészítve már sokkal több lesz. Mindkettő ad valamit a másiknak, így emelik egymást.
Korábban tíz évig dolgoztam a Ferenczy Múzeum régészeti osztályán. Keramikusként az ásatásokon előkerült kerámiákat kicsit más szemmel láttam, mint a régészek, és ez a több nézőpontú tudás kölcsönösen nagyon hasznosnak bizonyult. Már akkor elkezdett körvonalazódni bennem, hogy valahogy szeretném átemelni a jelenbe a mintákat, mert ezeknek bennünk élő jelentése van.
Ezt követően a verőcei Gorka Kerámiamúzeumban a magas tüzű égetési technikát ismertem meg alaposabban. Részt vettem a múzeum kertjében épült fatüzelésű Olsen kemence építésének szervezésében, és az itt kialakuló szabadiskola működtetésében.
Aztán összeállt minden, van műhelyem, és a magas tüzű mázak mellett időnként rég elfeledett mintákat is használok edényeim díszítésére.